New Orleans Swingfesztivál

A New Orleans Swingfesztivál már tíz éves, de eddig még minden évben sikerült a swing új színeivel, hangulataival és ötleteivelmeglepnie a közönséget. A swing az 1930-as években robbant be a jazz világába, és máig képes inspirálni a zenészeket. Ezt a műfajt egyszerűen nem lehet megunni, főleg, ha olyan eredeti művészek hozzák el nekünk, mint amilyenek az idei New Orleans Swingfesztivál előadói.

Ez évben három hölgy lesz a főszereplő – teljesen különböző egyéniségek, de abban mégis hasonlítanak, hogy a jazz szívükhöz közel álló területén egyedit és különlegeset nyújtanak. Náray Erika, a kitűnő színésznő-énekesnő világslágerek sorát énekli majd, méghozzá a saját maga által írt magyar szövegekkel. Szűcs Gabi zenekarával swing-átiratban adja elő Amy Winehouse legsikeresebb dalait, sztárvendégnek pedig a világhírű magyar bluesgitáros-énekest, Little G Weevilt hívta meg. A fesztivál zárónapján az amerikai jazzélet élvonalába tartozó Catherine Russell a most harmincéves Bohém Ragtime Jazz Banddel lép fel egy igen vidám hangulatúnak ígérkező koncerten. Lehet ennél jobban kezdeni az új évadot?