Cserna-Szabó András-est
2018. október 29. hétfő
Szülői figyelmeztetés: a felvételen néhol durva, szókimondó nyelvezet hallható.

„1974. március 9-én születtem Szentesen, napra pontosan negyven évvel Jurij Gagarin világra jötte után. Édesanyám szerint gyerekkoromban hős, szovjet katona szerettem volna lenni, pedig sose altattak vodkás kenyérrel. Nem tudom, az életemet hol rontottam én el, de factum a factum: gyáva, magyar, katonai szolgálatra alkalmatlan felnőtté cseperedtem. Középiskolai tanulmányaimat a Szamárdelelő Csárdában végeztem a 2+1 lagzizenekar zenei aláfestése közepette, majd szüleim budapesti egyetemi tanulmányokra adták fejem - így a következő öt évben délelőttönként gyakran snóblizhattam kukásokkal a Móricz Zsigmond körtéri Egri Tanszék pincehelyiségében. Ebben a borozóban jutott tudomásomra az is, hogy az írók sokáig alhatnak - s én abban a szent minutumban ezt a rögös pályát választottam.”

A többek közt József Attila-, Mészöly Miklós- és Arany Fakanál-díjas író fentebb idézett önéletrajza tömören felvillantja, nagyjából mire számíthatunk Cserna-Szabó András estjén. A pályakezdő Fél négy (1998), a Félelem és reszketés Nagyhályogon (2003), a hasnovellákat, gasztroesszéket tartalmazó Levin körút (2004), a Darida Benedekkel közösen jegyzett Jaj a legyőzötteknek, avagy süssünk-főzzünk másnaposan - A macskajaj regénye 52 recepttel (2007) és a Nagy macskajajkönyv, avagy süssünk-főzzünk másnaposan (2012), a Szíved helyén épül már a Halálcsillag (2013) és a legutóbb megjelent, az olvasót az alföldi betyárvilágba elkalauzoló Sömmi (2015) szerzője a kortárs magyar irodalom egyik legeredetibb figurája és legautentikusabb alkotója. Cserna-Szabó fittyet hány az irodalmi normákra, műfaji kötöttségekre, elvárásokra: prózája - legyen az elbeszélés, regény vagy „gasztrokrimi - öntörvényű, hasonlíthatatlan, élvezetes és szabad.
0:00

Programajánló

  • Ginger és Fred (Ginger e Fred, 1986)


    Előadóterem
  • Interjú (Intervista, 1987)


    Előadóterem
  • Kaspar Hauser (Jeder für sich und Gott gegen alle, 1974)


    Előadóterem
  • Lili Marleen (1980)


    Előadóterem
  • Háy Come Beck


    Fesztivál Színház

Digitális Irodalom

A Literárium 2012 januárja óta havonta jelentkező kortárs irodalmi estjei igazolják, hogy az irodalom a Müpában is végleg otthonra talált. A több művészeti ágat is bevonó, zenészek, művészek közreműködésével létrejövő estek vágott változatát, a Digitális Irodalmat hallgatva bármikor betekintést nyerhetünk legnagyobb kortárs szerzőink műhelyébe.

  • 2. oldal / 3

 

 

A Müpa Médiatárban szereplő tartalmak az Artisjus (szerződésszám: I-00848) engedélyével kerültek felhasználásra.