Take 6
2014. december 2. kedd
Nyolc hosszú év után érkezik ismét Budapestre az angyali hangú Take 6 énekegyüttes, hogy megint levegye a lábukról az a cappella szerelmeseit. Bár a világon a legtöbb Grammy-jelöléssel büszkélkedő vokálcsapat zenéje erősen gyökerezik a keresztény hagyományokban, előadásmódja mindazokat megérinti, akik kicsit is nyitottak az érzelmes, mégis kérlelhetetlenül profi, éterien harmonikus, egyben dögösen groove-os, jazz-zel és funkkal átitatott zenére. Az 1980-ban, Claude McKnight által létre hívott kvartett néhány évvel később bővült szextetté, majd 1987-ben vették fel a Take 6 nevet. Hosszú pályafutásuk során dolgoztak már Quincy Jonesszal, Al Jarreau-val és Roy Hargrove-val. Tucatnál is több albumot jelentettek meg, köztük három karácsonyi dalválogatást. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben sem maradhatnak el a karácsonyi számok az advent kezdetét két nappal követő koncerten, ez alkalommal azonban a csapat elsősorban a készülőben lévő, várhatóan 2015 tavaszán megjelenő új lemeze anyagát tárja közönsége elé. Nem lesz hiány jól ismert jazz-örökzöldekből, gospeldalokból és R'n'B slágerekből, kapunk tehát ismerősen csengő melódiákat és az újdonság erejével ható dallamokat is. Tapsra fel!
0:00

Programajánló

  • Cyrille Aimée


    Fesztivál Színház