A több mint három évtizede alakult Budapesti Vonósok ezúttal több művet is szimfonikus együttessé bővülve ad elő. Joseph Haydn zenéjének megszólaltatásában komoly múltra tekinthetnek vissza, hiszen Fertőd-Eszterházán 1995 óta évente megrendezik a Nemzetközi Haydn Fesztivált. 104 szimfóniája közül Haydn 1776-ban fejezte be a 69. sorszámot viselőt, amely a nem sokkal korábban komponált vígoperák hatására különösen közel áll a könnyed szórakoztató zenei műfajhoz, a divertimentóhoz. A címében szereplő megkülönböztető jelző a kor egyik ismert osztrák tábornokának, Ernst Gideon von Laudon bárónak a neve, amelyet a kiadó a jobb eladási eredmények reményében, a zeneszerző jóváhagyásával kapcsolt a mű zongoraátiratához. Schubert 1820-ban komponált, c-moll hangnemű tétele egy el nem készült vonósnégyes első tétele csupán, mégis a repertoár kedvelt darabja. Egy tömbből faragott szerkezet, tömörség, drámai intenzitás jellemzi, s vonószenekaron is gyakran hangzik el. Tóth Péter Lorca-sanzonok című ciklusa 2008 januárjában készült Iván Ildikónak és a Budapesti Vonósoknak. A héttételes kompozícióról így ír a szerző: „A versek nagyon tömörek, néha alig-alig kibontható a cselekmény. Inkább csak érzetek, érzések, utalások. Számomra kezdettől sanzonszerűek voltak. Nagyon beleszerettem ebbe a fülledt déli forróságba, ahol feszülnek a rejtett indulatok, a ki nem mondott szavak, és persze repülnek a kések”. Zárásként a zenetörténet egyik legnépszerűbb alkotását, az 1723-ban keletkezett Négy évszakot a harmincadik életévét 2009-ben betöltő és a fiatal művészek egyik legtehetségesebbjeként számon tartott Baráti Kristóf szólaltatja meg. Részlet a teljes koncertfelvételből
0:00
3:51
6:35
11:02
15:53
17:57
21:04
26:16
29:35
33:06
36:45
39:05

Programajánló

  • A Budapesti Fesztiválzenekar Kortárs Együttese


    Fesztivál Színház
  • Josep-Ramon Olivé


    Fesztivál Színház
  • Donizetti: Az ezred lánya


    Fesztivál Színház
  • Concerto Budapest


    Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • A walkür


    Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem