Az 1853-ban komponált, de csak a következő évben, Weimarban bemutatott Ünnepi hangok című szimfonikus költeményt saját esküvőjére szánta Liszt Ferenc. Arra az esküvőre, amely végül a pápai tilalom miatt sohasem köttethetett meg. Liszt választottja, Carolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegné ugyanis hiába kérte házassága felbontását, a pápa azonban elutasította a kérést, megakadályozva ezáltal a Liszttel való egybekelését.
„Hallottuk Lisztet. Nem hasonlítható egyetlen más zongoraművészhez sem…... félelmet és bámulatot kelt. Leírhatatlan a megjelenése a zongoránál. Eredeti muzsikus, egészen belefeledkezik a zongorázásba… Néha azt hinné az ember, hogy egy szellem ül a zongoránál. Játéka annyira megrázott, hogy nem tudtam türtőztetni magam, hangosan zokogtam.” (Clara Schumann)
Balázs Béla író, filmesztéta, a 20. századi magyar kultúra egyik jeles egyénisége 1911-ben a modern magyar dráma útját keresve bukkant Kékszakáll témájára, s ez alapján írta A kékszakállú herceg vára című verses misztériumjátékot, amely alapjául szolgált Bartók Béla egyetlen, azonos című operájának.