Közönségszavazás

A Müpa jazztehetségeket felvonultató börzéjének fiatal fellépői idén is várják a közönség szavazatait! A koncertek közvetítését a Müpa honlapján követheti figyelemmel január 24-én 14 órától. 

Ezúttal 6 zenekar közül választhatja ki azt a csapatot, akiknek a produkciója leginkább meggyőzte, a legtöbb szavazatot kapott együttes pedig kiemelt fellépési lehetőséghez jut a Müpa 2021/22-es évadában. Ha szeretné kedvencét ismét a Müpában látni, hallani, jelölje meg a zenekart az alábbi listában, majd adja meg adatait! A szavazás január 24-én 14 órakor indul, és az utolsó börzekoncert közvetítése után 10 perccel zárul.

A győztest ugyanezen a napon 20:00-kor, a a Subtones Friss jazz-funk című koncertjének elején hirdetjük ki: az eredményről nézőink elsőként értesülhetnek Müpa Home Live online közvetítésének köszönhetően.

A Jazz Showcase minden előadásához jó szórakozást kívánunk!

 

 

Lezajlott az első online Jazz Showcase – íme a zsűri és a közönség kedvencei

A Müpa szakmai díját a zsűri szavazatai alapján a Bettika Quintet kapta, míg a közönség nagyon szoros versenyben a Varga Dávid Quintetet választotta kedvencének. Mindkét zenekart egy-egy fellépési lehetőség várja a Müpa 2021/22-es évadában – remélhetőleg már nézők előtt. Utóbbi együttessel a 30. Zempléni Fesztiválon is találkozhatunk, hiszen a fesztivál különdíját szintén Varga Dávid és zenekara kapta. A Magyar Jazz Szövetség jóvoltából április 14-én a Fehér Fábió Triót hallhatja a közönség a Magyar Jazz Ünnepén, míg a Budapest Music Center által felajánlott fellépési lehetőséget a Baló Sámuel Trió érdemelte ki, akik emellett a 30. Művészetek Völgye Fesztivál Harcsa Veronika Udvarában is zenélhetnek majd. A Bolyki Tamás Quartet a Samaria Jazz Fesztivál különdíjával gazdagodott, míg a londoni 606 Klub által felajánlott fellépési lehetőséget a Horváth Albert Quartet kapta. 

Köszönjük, hogy velünk tartottak és ezúton is gratulálunk a nyerteseknek!