A Müpa újra kinyitotta kapuit, fokozottan ügyelve a nézők és művészek biztonságára

2020. augusztus 24.

Örömmel értesítjük kedves nézőinket, hogy augusztus 28-án a New Orleans Swingfesztivállal elkezdődött a Müpa 2020/21-es évada. Intézményünk 5 hónap után újra kinyitott, amit gondos előkészületek előztek meg, hiszen számunkra nézőink és művészeink biztonsága a legfontosabb.

Természetesen nézőink és művészeink biztonsága a legfontosabb számunkra, ezért annak érdekében, hogy látogatóink felszabadultan élvezhessék az előadásokat, a szakmai ajánlások, a témában végzett saját kutatásunk, illetve hazai és nemzetközi partnerintézményeink jól működő gyakorlatai mentén bevezetett speciális biztonsági előírásaink továbbra is élnek.

A Müpa napközben nem látogatható – csak a Ludwig Múzeumba érkezők léphetnek az épületbe –, a nagyközönség számára az épület a koncertek kezdete előtt másfél órával nyit ki, és az előadások után egy órával zár be. 

A Müpába csak lázmérés után lehet belépni: a bejáratnál kézi hőmérővel mérjük az érkezők testhőmérsékletét. Emellett kiemelt figyelmet fordítunk az épület takarítására, különös tekintettel a mosdók, pultok, kilincsek és egyéb felületek fertőtlenítésére és a nézőterek átszellőztetésére, emellett érintésmentes kézfertőtlenítők segítik a védekezést.
A Müpa épületének teljes területén – így a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban is – kötelező maszkot viselni úgy, hogy az orrot és szájat is takarja, sorban álláskor pedig kötelező a 1,5 méteres távolság betartása. 

Bár műsorváltozás előfordulhat, neves hazai fellépők és világszínvonalú produkciók gondoskodnak arról, hogy nézőink felemelő élményekkel töltődhessenek – együtt, mégis biztonságban.

Amennyiben influenzaszerű tüneteket észlelnének magukon, illetve fennáll a vírusfertőzés gyanúja, arra kérjük kedves nézőinket, hogy ne látogassanak el a Müpába, mielőbbi gyógyulásuk érdekében maradjanak otthon, jegyüket, bérletüket pedig adják át másnak. Ha erre nem lenne módjuk, vagy nem szeretnének közösségbe menni, belépőjüket az erre a célra korábban kialakított online felületen az előadás napjáig visszaválthatják, emellett ide kattintva már a bérletes előadások jegyárát is visszaigényelhetik. Elmaradt előadás esetén erre legkésőbb a dátumot követő 30 napig van lehetőségük.

Szeretettel várjuk a Müpában!