Szereplőváltozás a Trisztán és Izoldában

2018. június 04.

Tájékoztatjuk kedves közönségünket, hogy Anja Kampe betegsége miatt a Budapesti Wagner-napok Trisztán és Izolda című előadásában – június 7-én, 13-án és 16-án – Izolda szerepében Allison Oakes lép színpadra.

A kiváló, brit származású szoprán nevét akkor ismerhette meg a világ, amikor a berlini Deutsche Operben egy beugrással vállalt címszerepben hatalmas sikert aratott Salomeként, emellett a trieszti Teatro Giuseppe Verdi új Trisztán és Izolda-produkciójában nyűgözte le a közönséget magával ragadó Izoldájával. A 2017-es Bayreuthi Ünnepi Játékokon Az istenek alkonya Gutrunéjaként nyújtott felejthetetlen alakítást. A 2017-18-as évad is nagy sikereket hozott számára: a Berlini Filharmóniában A walkür harmadik felvonásának koncertszerű előadásában, Brünnhilde szerepében debütált, és az Elektra Khrüszothemiszeként a New York-i Metropolitan Operában is bemutatkozott. 

Emlékezetes színpadi alakításai mellett számos énekversenyen ért el sikereket, például 2010-ben Dániában elnyerte a Lauritz-Melchior Nemzetközi Wagner-énekverseny első díját, sőt a közönség és a zenekar is őt választotta a legjobbnak.