Gustav Mahler 1894-ben írott II. szimfóniája igazi ünnepi darab: rendkívüli méretű előadó-apparátusában különösen jelentős szerepet kapnak a rézfúvók és az ütők, sőt a negyedik tételtől az emberi hang is megjelenik: a tétel elején, amely az Urlicht ('ősfény') címet viseli, kíséret nélkül szólal meg a mély női hang. A szimfónia hangjának őszintesége, egyszerűsége a természet közelségére mutat. Mahler művészetének sajátos jellemzője a népköltészethez való vonzódás, amely megjelenik nagyzenek...ari alkotásaiban is, akár utalásként, akár idézetek formájában. Itt irodalmi anyagként A fiú csodakürtje című népköltészeti gyűjtemény néhány sorát, illetve a fináléban Friedrich Klopstock Feltámadás című versét használja fel - innen a mű alcíme is. Hans von Bülow karmester temetésén templomi kórus énekelte ezt a régi gyászdalt, amely annyira megérintette Mahlert, hogy a temetés után három hónappal kész volt a szimfónia, zárótételében kórussal, amelyhez a cím mellett két versszakot vett át a hallott gyászdalból, a többit maga írta.
A klasszikus négytételes koncepció helyett öttételes formát szoprán- és altszólistát is foglalkoztató nagy kórusfinálé koronázza meg. A befejezés előtt az énekkar harmóniákban gazdag éneke mintegy dicsfényt von a sugárzó finálé köré, a lélek feltámadásának boldogító üzenetét hirdetve.
Presented by: Concerto Budapest
Parking information
We wish to inform you that in the event that Müpa Budapest's underground garage and outdoor car park are operating at full capacity, it is advisable to plan for increased waiting times when you arrive. In order to avoid this, we recommend that you depart for our events in time, so that you you can find the ideal parking spot quickly and smoothly and arrive for our performance in comfort. The Müpa Budapest underground garage gates will be operated by an automatic number plate recognition system. Parking is free of charge for visitors with tickets to any of our paid performances on that given day. The detailed parking policy of Müpa Budapest is available here.
Safe ticket purchase
Dear Visitors, please note that only tickets purchased from the Müpa website and official ticket offices are guaranteed to be valid. To avoid possible inconvenience, we suggest buying tickets to our performances and concerts via the mupa.hu website, the Interticket national network (jegy.hu) or at our official ticket offices.