Száz esztendeje született Ligeti György, a 20. század egyik legizgalmasabb, mindig új utakat kereső zeneszerzője. Erdélyben látta meg a napvilágot, a budapesti Zeneakadémia neveltje volt, 1956-os emigrációját követően érett művészete Nyugat-Európában bontakozott ki. A Concerto Budapest és a Magyar Rádió Énekkara négy emblematikus művel emlékezik az alkotóra, a koncert két énekes szólistája Sarah Defrise és Vörös Szilvia, a műsort a 20. századi és kortárs művek elkötelezett tolmácsolójaként ismert klarinétművész-zeneszerző-karmester, Vajda Gergely vezényli
„Az én kívánságom ez: rólam ne nevezzenek el semmit, de ha mégis, akkor legyen az »Ligeti György tévút«.” Az alkotó fogalmazott így egy interjú végén, amelyben pár mondattal korábban ekképp vallott önmagáról: „Mélységesen elégedetlen vagyok magammal (…) Állandóan keresem, de nem találom meg a nyelvemet, és mindig valami újat csinálok.” Ennek az állandó útkeresésnek köszönhetjük, hogy a zeneszerző œuvre-je tele van izgalmas fordulatokkal. A centenáriumi koncert Ligeti felfede...zőútjának négy állomását eleveníti fel: fogalommá vált műveket, melyek közül három zenekari, egy pedig oratorikus alkotás. A Melodien (1971), a Clocks and Clouds (1972/73), a San Francisco Polyphony (1973/74) és a Requiem (1963-65) a zeneszerző termésének Nyugaton keletkezett részét képviseli, lehetőséget adva arra, hogy találkozzunk olyan jelenségekkel, mint a mikropolifónia, a hangfelhő vagy a meccanico karakter. A Magyar Rádió Énekkarához és a Concerto Budapesthez csatlakozó énekesnők, Sarah Defrise és Vörös Szilvia a fiatal korosztály kiválóságai, az est dirigense pedig a Huntsville Symphony Orchestra zeneigazgatója, a Savaria Szimfonikusok vezető karmestere, egyben az UMZE újzenei együttes művészeti vezetője, Vajda Gergely lesz.
Rendező: Müpa
Jegyinformáció
Online és személyesen erre az előadásra jegyét Müpa ajándékutalvánnyal, valamint OTP, K&H vagy MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja. Személyes vásárláskor elfogadjuk még az Edenred Ajándékutalványt és az Edenred ajándékkártyáit (juttatási és családi kártyák), illetve az OTP Cafeteria kártya kultúraalszámla-keretét is.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Büféélmény – sorban állás nélkül
Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.