Darvasi László úgy lett mára a kortárs magyar próza meghatározó szerzője, hogy voltaképp kezdettől ugyanazt írja: a szerelem, a halál, a megbocsátás, a pusztulás, a bűn, a morál, a megmaradás nagy témái köszönnek vissza novellában, nagyregényben, tárcában és színdarabban, de még a gyerekeknek írt sajátos, hasonlíthatatlan mesekönyvekben is. Melankolikus, érzelmekben gazdag, finom humorral átszőtt, néhol klasszikus mederben hömpölygő, máskor krimiszerűen fordulatos írói világa akkor is létezésünk mélyen aktuális alapkérdéseire keresi a választ, ha az olvasót régmúlt korokba, képzelt helyszínekre repíti a páratlanul gazdag írói képzelet.
A veinhageni rózsabokrok (1993) óta Darvasi a hagyományos novellaforma egyik legjelentősebb mesterének, megújítójának számít, miközben a mágikus realizmussal érintkező nagyregényei (A könnymutatványosok legendája, 1999, Virágzabálók, 2009) történelmi panorámát festenek a 16-17., illetve a 19. század Európájáról, benne az író számára kitüntetett hazai helyszínekről (Szeged, Buda). Bárhova kalauzolja is ez a roppant termékeny, népszerű és sokoldalú író az olvasót, minden művét áthatja a történet kultusza, a mondat határtalan tisztelete, és annak megingathatatlan hite, hogy a világ a szépirodalom eszközeivel, a finom szövésű, költői mondatok által újramesélhető. Mai irodalmunkban kevesen tudnak így történetet mondani. Ennek igazolásához a káprázatos tehetségű Juhász Márton nyújt majd a triójával autentikus zenei hátteret.

Rendező: Művészetek Palotája