1970-ben Cannes-ban a zsűri díját megosztva kapta az Eper és vér és a Magasiskola. A kritika lelkes volt. A magyar kritika nem volt ennyire lelkes, talán azért, mert a Sodrásbant tekintették egyfajta Gaál István-i etalonnak. És ahhoz képest a Magasiskola valóban „csupán” elmélkedő, jelképes kamaradráma.
A Mészöly Miklós kisregénye nyomán készült film egy solymásztelepen játszódik. A telep vezetője, Lilik – Bánffy György egyik legremekebb alakítása – elszánt fanatikus, aki a saját rendje, a saját szabályai szerint vezeti a telepet. Mert ez itt így van. Így szokás. Még ha nincs is sok értelme. Lilik ideológiát épít. Elmagyarázza, mi a szabadság, mi a rend. És hogy milyenek is a sólymok. „Minden a szíj hosszúságán múlik. Ha a szíj hosszabb a kelleténél, mindennek vége. A sólyom nem tud élni a szabadsággal. [...] A szíj a keret, a rend, a biztonság”.
A film látványa azonban túlnyúlik a kamarajátékon. Gaál István és az operatőr, Ragályi Elemér ebben a filmben használnak először színes technikát. Ami akkor még nem is volt olyan magától értődő, hiszen nem egyszerűen technikáról van szó, sokkal inkább arról, hogy a színek a filmen másfajta dramaturgiát követelnek, új nyelvet, amelyet meg kell teremteni. S talán a kritikának is tanulnia kellett az új nyelvet, hiszen az értékelők számára ekkor még a fekete-fehér tűnik a művészfilm hiteles nyelvének. A hatvanas évek vége, a hetvenes évek eleje ebből a szempontból is meghatározó. És csupán néhány év kell hozzá, hogy a magyar film színesben is meghatározza önmagát…

A sorozat a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) támogatásával valósul meg.

Rendező: Müpa