Ez a hangverseny amolyan mélyfúrás: a műsor egyetlen szerző műveiből áll össze. Az első és az utolsó darab keletkezése között egy évtized sem telt el, de a komponista által megtett út igen látványos. Beethoven 1799-ben, a műfaj története szempontjából kivételesen gazdag 18. század utolsó évében kezdett el dolgozni I. szimfóniáján. A huszonkilenc éves zeneszerző a Haydn és Mozart által teremtett nagy hagyományt folytatta a zsánerben alkotott első darabjával. Az Allgemeine Musikalische Zeitung tudósítójának lelkes beszámolójában azt olvassuk a bécsi Hofburgtheaterben 1800. április 2-án rendezett hangversenyről, hogy az ítész régen hallott ilyen érdekes koncertet, az est végén felhangzott szimfónia pedig „bővelkedett művészetben, újdonságban és ötletekben”, igaz, a cikkíró sokallotta a műben a fúvósokat.
Az 1804 és 1808 közötti négy év terméke az V. szimfónia, amelyet az első tétel kezdőütemei miatt az utókor Sorsszimfóniának nevezett el. A magyarázat magától Beethoventől származik, aki előszeretettel űzött gúnyt a zenéje mondanivalója felől érdeklődőkből, ám az „így kopog a sors az ajtón” magyarázatot alighanem komolyan gondolta. A művet 1809. decemberében a VI. szimfóniával együtt mutatták be, a hangversenyen a két szimfónia között elhangzpott G-dúr zongoraverseny társaságában. Ez utóbbit a rohamosan süketülő szerző 1807-ben még maga tárhatta a közönség elé. A korabeli hallgatót sokként érte a nyitótétel meditatív hangú kezdőfrázisa és a darab számos újszerű vonása.

Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar