Budapesti Fesztiválzenekar Finzi, Brahms, Berlioz

A Magyarországon alig játszott brit szerző, a kórusműveiről ismert Gerald Finzi Levélhullás című darabja először szólal meg itthon. A mindkét világháborút átélő, a város zajától vidékre, az almatermesztésbe menekülő Finzi elégiájában megjelenik az egész életműre jellemző szomorúság, a komor líra és a pasztorális nyugalom is. A Levélhullás egy kamaraszimfónia részeként készült, de később szimfonikus darabként nyerte el végleges formáját.
„Az a mulatságos ötletem támadt, hogy versenyművet ír...jak hegedűre és csellóra” - írta Brahms Clara Schumann-nak. A kettősverseny célja az volt, hogy megbékítse régi barátját, a hegedűvirtuóz Joachim Józsefet, aki egy magánéleti konfliktus miatt egy időre elhidegült tőle. A darab, amelyben a csellószólam Brahmsot, a hegedűszólam Joachimot szimbolizálja, elérte a kívánt hatást. Az egymással társalgó két szereplő a műben és az életben is újból közös hangra talált. Ezúttal két norvég szólista lép színpadra: a „teljességgel elbűvölő” Vilde Frang és Truls Mørk, aki „az első hangtól az utolsóig lenyűgözi a közönséget”.
Sir Mark Elder, aki saját vezénylési stílusát erős öniróniával „izzadósnak” titulálja, valóban izzasztó feladatot vállal. Berlioz öttételes Fantasztikus szimfóniája a romantika első sikeres válasza Beethoven szimfóniáira. A terjedelmes programmal ellátott művet Berlioz saját szerelmi kudarca ihlette; az imádott nőt szimbolizáló vezérmotívum minden tételben felbukkan.