A szimfonikus közegben megidézett tánczenei stílusok közönségsikerének titka nem is oly talányos: az ellenállhatatlanul sodró ritmusok lebegése és a zenekari hangzás eleganciája, ereje együttesen különös hatással bír. Mindehhez még hozzájön persze az is, hogy ebben a zsánerben a zenetörténet legnagyobbjai fogalmaznak előszeretettel, ezért a kidolgozás magas nívója eleve adott – mint e program esetében is.
La Valse című tánckölteményében Ravel a bécsi keringő nemes és ezerarcú műfajának állít emlékművet, plasztikusan érzékeltetve a zene eszközeivel a suhanó párok légiességét. G-dúr zongoraversenyét egy másik izgalmas lüktetés ihlette: a jazz, amellyel az 1920-as években, Amerikában ismerkedett meg közelebbről. Gershwin is a ’20-as éveknek állított emléket: Egy amerikai Párizsban című klasszikusára szintén a jazzes kifejezésmód jellemző. Utóbbival érzékelteti Párizs atmoszféráját, leginkább a házakból kiszűrődő dallamok által ihletve. A Rhapsody in Blue című mestermű pedig egyértelműen Gershwin legnépszerűbb darabja, egyben az említett alkotói koncepció tökélyre fejlesztése: tele szuggesztív és energikus zenei fordulatokkal, buja ritmusokkal és a megkapó életérzések szélsőséges változékonyságával.
A Concerto Budapestet a Kossuth- és Liszt-díjas Rácz Zoltán vezényli, a szólista pedig a francia-kanadai Louis Lortie, akinek játékát a nemzetközi kritika az elmélyült érettség és a játékos spontaneitás elegyeként írja le.

Rendező: Concerto Budapest