Antigoné történetben az erkölcs csap össze a hatalommal, a testvéri szeretet és a szerelem próbál felülkerekedni a törvényeken, de a történet végül tragédiába torkollik. Szophoklész Oidipusz királya később íródott, mint az Antigoné, de annak előzményeit dolgozza fel. Oidipusz, Théba uralkodója azt a jóslatot kapja, hogy a várost mindaddig átok sújtja, míg az előző király halála megtorlatlan marad. Oidipusz megátkozza a tettest. Amikor kiderül, hogy a bűnös ő maga volt, nem hátrál meg, és végrehajtja az általa kihirdetett ítéletet: megvakítja és száműzi önmagát. Teirésziász, a vak jós hiába lát mindent előre, senki sem hallgat rá, nem állíthatja meg a tragédiája felé tartó hőst.
A koreográfia expesszív képekkel, a tragédia és az opera szerkezetét követve, de a mai korba ágyazva ábrázolja az ősbűnt és az abból fakadő katarzist. A társulat korábbi opera-feldolgozásaihoz hasonlóan ezúttal is meghatározó az énekhangra épülő testbeszéd és gesztusrendszer, a táncosok együtt lélegeznek az operaénekesekkel. A látvány a koreográfia szerves részét képezi, előrevetíti a beteljesülő jóslatot, a tragikus végkifejletet. Igor Stravinsky és Carl Orff műveinek részleteit Philippe Heritier, a Párizsban élő svájci zeneszerző kortárs hangzással és effektusokkal komponálja újra, hasonlóan a Traviata és az Antigoné zenéjéhez.

Rendező: Nemzeti Táncszínház