Legnagyobb múltú hivatásos zenekarunk mindig igyekezett újdonságokat és a zenetörténet klasszikus alkotásait egyaránt megszólaltatni - olyan neves dirigensekkel, mint Furtwängler, Klemperer, Richter János, Nikisch vagy Failoni. Egykori zeneigazgatói között találjuk Dohnányi Ernőt is, aki 1909-ben fejezte be első színpadi művét, az Arthur Schnitzler librettójára írott Pierrette fátyla című némajátékot. Szintén ritkán hallható Szőllősy András Musica per orchestra című műve, amely Buda, Pest ...és Óbuda egyesítésének centenáriumára íródott 1972-ben. A koncert második részében Brahms kései remekműve csendül fel a harmincas évei derekán járó karmester-generáció egyik legjelesebbje, a Chemnitzi Opera első karmesteri tisztségét betöltő Héja Domonkos vezényletével.
Szervező: Budapesti Filharmóniai Társaság, Művészetek Palotája
Jegyárak: 800, 1100, 1800, 2600 Ft
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.