A zene világnapján két muzsikusgeneráció kiemelkedő egyéniségei találkoznak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, hogy a kamarazene-irodalom klasszikus alkotásaiból szólaltassanak meg remekműveket. A Kelemen Kvartett Kossuth-díjas fiatal névadója a Művészetek Palotája megnyitása óta kötődik az intézményhez, hiszen 2005-ben, a felavató koncerten ő is közreműködött, és azóta is számos esten nyűgözte le itt a közönséget kivételes képességű szólistaként. Vonósnégyesét 2010-ben alapította ...feleségével, Kokas Katalinnal, zeneakadémiai tanítványával, Homoki Gáborral, valamint sógornőjével, Kokas Dórával. A kvartett már működésének második évében második, valamint közönségdíjat kapott a Melbourne-i Nemzetközi Kamarazenei Versenyen, két hónappal később pedig elnyerte a Pekingi Nemzetközi Zenei Verseny első díját. Az amerikai kontinensen is nagy sikerrel turnéztak, Gidon Kremer saját svájci fesztiváljára hívta meg őket rezidens kvartettként, bemutatkozhattak a Berlini Filharmóniában és a londoni Wigmore Hallban, 2014-ben pedig többhetes ausztrál és kínai koncertkörúton vesznek részt.
A Kelemen Kvartett állandó kamarapartnere a kétszeres Kossuth-díjas Perényi Miklós, aki azóta a hazai koncertélet meghatározó alakja, hogy kilencévesen, rövidnadrágos kisfiúként telt házas koncerten muzsikált a Zeneakadémia nagytermében. Számára a zenélés nem szakma és nem munka, hanem belülről jövő késztetés, a hangszerjáték pedig olyan magától értődő önkifejezési forma, mint a beszéd.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.