A szerelemnek sokféle arca van - a tematikus műsorairól, társművészeteket szívesen vendégül látó koncertjeiről nevezetes, Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekar ezúttal olyan alkotásokat szólaltat meg, amelyek a téma feldolgozásának módjában, hangvételében kapcsolódnak egymáshoz. A közreműködő nyíregyházi énekkarokról bátran állítható, hogy a nem hivatásos kórusok között világviszonylatban is az élbolyhoz tartoznak: ha elindulnak egy versenyen, azt biztosan fölényesen meg is nye...rik. Fantasztikus hangzáskultúrájukat Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy és zenepedagógus évtizedes munkájának, valamint a jelenleg is folyó, rendkívül intenzív műhelymunkának köszönhetik, amelybe már fia, Szabó Soma is vezetőként kapcsolódott be. A másik énekkar, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság évtizedek óta szimbiózisban él a Dohnányi Zenekarral, s oratorikus koncertjeinek állandó szereplője.
Hollerung Gábor régóta ösztönzi a kortárs zeneszerzőket új művek írására, a két népszerű, klasszikus mű mellett felhangzó szimfónia is az ő felkérésére született, ő is mutatta be zenekarával 2009-ben. A komponista, Gyöngyösi Levente így vall a kompozícióról: „Személyes vonatkozásokban bővelkedő szerelmi történetet dolgoz fel, amelynek íve egy nagy szerelem születésétől annak elmúlásán át az új szerelem születéséig tart. Az első három tétel előtt mottóként egy vers áll, amely a tétel hangulatát érzékelteti. A IV. tételben megjelenik az énekhang, itt a mezzoszoprán szólista és a kórus meg is szólaltatja a költeményeket. A műben többek közt Kosztolányi Dezső, Paul Éluard, Christian Morgenstern, Dsida Jenő, Pilinszky János, Rainer Maria Rilke, József Attila versei szerepelnek.”
Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar, Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.