A műsor mintegy nyolc évtized francia zenéjéből válogat. A legrégebbi mű az ifjú Berlioz Kleopátra halála című, Pierre-Ange Vieillard versére írott szólókantátája, amely 1829-ben keletkezett, vagyis szinte egyidős a Fantasztikus szimfóniával. Szerzője „scène lyrique”-nek, lírai jelenetnek nevezi művét, amellyel sikerült elnyernie az áhított Római-díjat.
A hangverseny többi darabja egy rövid zenetörténeti korszak produktuma. Gabriel Fauré kísérőzenét komponált Maurice Maeterlinck Pelléas é...s Mélisande című drámájának 1898-as londoni bemutatójához. Hogy Maeterlinck műve mit jelenthetett a kortársaknak, jól szemlélteti, hogy a következő negyedszázadban Schönberget és Sibeliust is megihlette, Debussy pedig operát írt belőle. Kísérőzenéjéből Fauré utóbb négytételes szvitet készített hangversenytermi felhasználásra.
„A Nemes és érzelmes keringők címe világosan megmutatja abbeli szándékomat, hogy keringőfüzért komponáljak Schubert példájára. […] A Keringőket […] a szerző megnevezése nélkül mutatták be, tiltakozás és gúnykacaj közepette. Minden darab eredetét a hallgatók állapították meg, a Keringők apaságát csak gyenge többség ítélte nekem” - írja Önéletrajzi vázlataiban Maurice Ravel. A szóban forgó koncert időpontja 1911. május 9-e volt, a helyszín Párizs. A zenekari változat egy évvel később, 1912-ben keletkezett.
Három évvel Pelléas és Mélisande című operája premierje után, 1905 októberében ugyancsak Párizsban mutatták be Claude Debussy A tenger című három - műfaji meghatározása szerint - szimfonikus vázlatát. A mára a 20. századi zene remekműveként ismert alkotás csak jóval később, Toscanininek köszönhetően találta meg helyét a zenekari repertoárban.
Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.