A valaha élt karmesterek közül Lorin Maazel pályája alighanem egyike a legragyogóbbakénak. Hegedűs csodagyerekként indult, de kilenc- és tizenöt éves kora között már a legtöbb vezető amerikai zenekart vezényelte. Tizenegy éves volt, amikor Toscanini meghívására az NBC Szimfonikus Zenekar élére állhatott, a New York-i Filharmonikusokkal pedig tizenkét éves korában mutatkozott be. Zeneigazgatóként szolgált a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekaránál és a Pittsburghi Szimfonikusoknál, volt a Bécsi ...Állami Operaház főigazgatója és vezető karmestere, vezette a Clevelandi Zenekart, művészeti igazgatóként és vezető karmesterként működött a berlini Német Operánál, 2002-től pedig a New York-i Filharmonikusok zeneigazgatója. Napjainkig több mint százötven zenekar élén ötezernél több koncertet és operaelőadást vezényelt.
Művészetét a Művészetek Palotájának szerencsés közönsége két éven belül most csodálhatja meg harmadszor: 2007 és 2008 májusában a világ leghíresebb és legnagyobb múlttal rendelkező zenekarai közé tartozó New York-i, illetve Bécsi Filharmonikusokat dirigálta nálunk, ezúttal pedig egy új és számunkra még ismeretlen együttes élén érkezik hozzánk. 2006 májusában fogadta el a felkérést a Symphonica Toscanini zenekar örökös zeneigazgatói posztjára, s személyesen válogatta ki az együttesben játszó mintegy száz fiatal - zömmel olasz, de a világ más tájait is képviselő - tehetséges muzsikust. 2007-ben névadójuk halálának ötvenedik, születésének száznegyvenedik évfordulója alkalmából adtak hangversenyeket világszerte. Turnéztak az Egyesült Államokban, Marokkóban, Japánban, Dél-Amerikában és Izraelben, míg székhelyükön, Rómában sorozat keretében szólaltatták meg Beethoven összes szimfóniáját.
Az előadáshoz kapcsolódó Műhelybeszélgetésen, december 17-én 17.30 órai kezdettel a Művészetek Palotája Előadótermében különféle művészeti ágak jeles képviselői és más meghívott vendégek beszélgetnek Fenyő Gábor zenei szerkesztő vezetésével. A Műhelybeszélgetések nyilvánosak, a belépés díjtalan.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.