A múlt század fordulóján - a zeneszerzői pályáját éppen megkezdő Bartók ifjúkorában - sokak számára úgy tűnt, hogy a zenetörténet három évszázados nagy korszaka lezárult, és megszületett a nagy szintézis. Vita „csak” abban a tekintetben alakult ki, hogy vajon e szintézist ki alkotta meg a legtökéletesebb formában. Voltak, akik Brahmsra, s voltak, akik Brucknerre szavaztak. A két „pártot” már a szerzők életében is világok választották el egymástól. Ma már nehéz elképzelni, hogy a kortársak ...a két komponista zenéjében kizárólag az eltérő gondolkodásmódból eredő stílusjegyek szembenállására figyeltek fel, s alig, vagy egyáltalán nem érzékelték a brahmsi és a bruckneri zene rokonságát. Manapság mindkét szerzőnél érezzük az utolsó nagy nekiveselkedés pátoszát, látni véljük a jellegzetes alkonyi fényeket, s halljuk a búcsú hanghordozását. A századvég fiatal generációja számára persze mindez rendkívül riasztó is lehetett. Brahms és Bruckner monumentális életművének árnyékában nem lehetett megkerülni a kérdést: lehet-e továbblépni?
Bartók a lehetséges kortársi válaszokat (Richard Strausstól Debussyig) jól ismerte, ám a meghatározó impulzus, mint oly sokszor, kívülről érkezett. A népzene - legyen az magyar, román vagy éppen észak-afrikai arab - teljesen új perspektívát nyitott meg előtte. Különösen annak felismerése, hogy ez a zeneiség alkalmas lehet a modern ember legégetőbb kérdéseinek felvetésére. A csodálatos mandarin e kérdések megfogalmazásában az egyik legradikálisabb Bartók-kompozíció.
Rendező: MR Zenei Együttesek
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.