Ritka alkalom, hogy koncerten hallható Debussy huszonkét évesen, 1884-ben komponált kantátája, amellyel harmadik próbálkozásra végre elnyerte a Franciaországban kiemelkedő szakmai elismerésnek számító Római díjat. De hogy kerül Debussy mellé Csajkovszkij? Mecénása, Nagyezsda von Meck asszony éppen a fiatal Debussyt kérte meg, hogy kísérje európai és oroszországi utazásain, illetve tanítsa zongorázni, természetesen szintén bőkezű anyagi támogatás fejében - éppen a műsorban elhangzó kantáta megírá...sa előtti években. A koncert első részében a nagy romantikus orosz zeneszerző két legismertebb, nagyjából azonos időben keletkezett alkotását hallhatjuk. A zeneirodalom egyik legnépszerűbb zongoraversenyében a voronyezsi születésű, de ma már amerikai állampolgár, számos versenyt és díjat nyert, világhírű Kirill Gerstein játékát csodálhatjuk meg.
Rendező: Nemzeti Filharmonikusok
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.