A Szegedi Kortárs Balett támogatói: Nemzeti Kulturális Alapprogram, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szegedi Nemzeti Színház, KÉSZ Kft., Tisza Volán, IKESZ Autócentrum Szeged, Szegedi Fürdők Kft., Rádió88, Invitel, BMW
„Egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, amelynek tagjai félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. A Sors, ami néha jót, örömöt, s...zerelmet, máskor bánatot, halált hoz számukra.
Egy lány, kinek eleve rövid élet adatott, egy pillanatra boldognak érezheti magát; a szerelem minden rosszat elfeledtető érzése elhiteti vele, hogy az élet más, szebb is lehet. De Fortuna csalfa és kegyetlen, nem törődik a pillanat szépségével. A csalódások, örömök, félelmek megélésével mindannyian egyre többet tudnak meg önmagukról, sorsukról, lehetőségeikről - emberi mivoltukról.”
Juronics Tamás
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.