1999 októberében a Fonó Budai Zeneház születésnapi buliján adta (az akkor még elsősorban a Kusturica filmzenészeiként ismert) zenekar első magyarországi koncertjét - fergeteges sikerrel. A fellépést meghívások sokasága követte, s ma már talán nem is találni olyan várost Magyarországon, amelyben ne játszottak volna legalább egyszer az elmúlt tíz évben. Bobanék a stúdióban is aktívak: 2000 és 2003 között három CD-jük, elsősorban a magyar közönségnek szóló korongjuk jelenik meg. Azután pedig ...már Európa is magáénak érzi a zenekart, köszönve ezt a német Piranha kiadónak is, amely további négy albumukat adja ki, s így Bobanék zenéje Lisszabontól Varsóig népszerű lesz. Időközben Boban Markovicsot a gucsai fúvósfesztivál koronázatlan királyává avatják, többé már nem kell versenyeznie a Balkán legnagyobb fúvósfesztiválján, hanem a trombita nagyköveteként ő is élvezi a négynapos mulatozást.
A zenekar fejlődése szempontjából meghatározó pillanat is eljön: felnő Boban fia, Marko, aki mára az együttes meghatározó szólistája és a Balkán valószínűleg legjobb trombitásává vált. Tíz év alatt a zenekar hangzásvilága is rengeteget változott, ők is elkalandoztak a balkáni népzenétől, s eljutottak a világzenéig. Ezen az estén zenei utazáson vehetünk részt, az első részben Boban, a másodikban Marko vezetése alatt, újra bejárva azt az utat, amelyet az elmúlt években végigjártak. És hogy minek köszönhetik sikereiket? A Herald Times szerint: „Van zene, ami a fejnek szól; van, ami a lábnak; és van, ami a szívnek. A Boban & Marko Markovics Orkestar az egész testnek szóló zenét játszik.”
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.