A Jazztavasz 2010 fesztiválhangulatát erősíti, hogy a Hétfő esti jamekhez hasonlóan a hangversenytermi keretekből kilépve, fiatal, ambiciózus produkciókat élvezhet majd a közönség az esti nagy koncertek előtt. Természetesen a 18 órakor színpadra lépő előzenekarok és a fő attrakciók hasonló stílusban, megközelítéssel játsszák a jazzt, így téve kerekké az egyes estéket a műfaj rajongói számára.
Bolla Gábor tizenhárom évesen kezdett jazzel foglalkozni. Az azóta eltelt pár év alatt nemz...etközi jazzfesztiválokon mutatkozott be világszerte saját, kimagasló magyar zenészekből álló kvartettjével. Bolla játékát az 50-es és 60-as évek amerikai jazzóriásai, köztük is elsősorban Sonny Rollins formálja. Ám a 22 éves művész méltatói kiemelik, hogy rendkívül fiatal kora ellenére intenzíven beágyazza a nagy elődök örökségét saját, egyedi stílusába, amely már most rendkívüli érzékenységével, gazdagságával és virtuozitásával hívja fel magára közönség figyelmét.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.