László Attila több mint harminc éve a magyar fúziós jazz egyik legfontosabb gitárosa. Zenéjének érdekessége, hogy a feszes, erőteljes ritmikai jelenlét ellenére is kifejezetten lágy, finom hangzást képvisel, amelynek kulcsa a zeneszerző pasztellszerű hangszereléseiben, érzékeny harmóniavilágában rejlik. A Japánban élő, amerikai dobos Tommy Campbell 1995-ben ismerkedett meg vele, és azóta több közös koncertturnén ismerték meg egymás stílusát. Campbell színes dinamikájú játéka, egyszer finom..., máskor sodró lendületű dobolása kiválóan illik a magyar gitáros szerzeményeihez. A két művész tíz éve játszott utoljára együtt: most a Müpa színpadán találkoznak ismét egymással, hogy egykori közös sikereiket felidézzék, egyszersmind néhány új szerzeményben is kipróbálják egymást.
Az előadás után Hétfő Esti Jam a Bohém Étterem különtermében (a belépés díjtalan):
Oláh Dezső Trió
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.