Polyák Lilla és Homonnay Zsolt művészpár. Ketten. Ez a címe első közös lemezüknek, amelyet január 2-án egy rendhagyó koncert keretein belül mutatnak be a Müpa közönségének! Kivételes alkalom, hiszen ők ketten együtt, ilyen nagyszabású zenés esten még nem szerepeltek.
A mai színházi élet népszerű musicalszínész-házaspárja számtalan színpadi és zenei téren elért siker után most egy közös produkcióban is megméretteti magát. A közös produkcióban a nagyszerű duettek mellett mindkét fél több szó...lóban is megmutatja tehetségét.
„Amikor 'Ketten' együtt énekelünk, az már eleve egy különleges zenei élményt nyújt mindkettőnknek, hiszen teljesen különböző zenei hangzást képviselünk.” - kezdte Zsolt.
„Ahogyan a musicalek esetében is, én inkább a klasszikus vonalat, míg Lilla a jazz-pop irányt viszi.” - folytatta. „A két stílus találkozása nagyon érdekes egyveleget eredményez. Ez a különleges hangzás kap hangsúlyt végig a lemezen, hogy aztán végül egy összeforrott, egységes produkciót, egy különleges zenei élményt alkosson... és ezt adjuk át a közönségnek január 2-án.” - folytatta Polyák Lilla.
A koncerten elsősorban a Ketten című nagy sikerű duettalbum anyaga kap helyet, elhangzik a népszerű televíziós vetélkedő, a „Csináljuk a fesztivált” két dala is: Lilla előadásában a fesztiválgyőztes Woman in Love (Barbra Streisand), Zsoltéban pedig a My Way (Frank Sinatra).
Ezeken kívül Lillától hallhatunk majd két Lara Fabian-feldolgozást (Eskünk, Örökké), melyeknek különlegessége, hogy a dalokhoz Zsolt írta a magyar szöveget. A legnépszerűbb musical slágereket is élvezhetjük az előadáson, elhangzik többek között a Szóló szaxofon, Tonight, és a Hogyha kell egy tánc…
Ami a duetteket illeti, hallható lesz például Billy Joel Honesty című dala, Whitney Houston és Enrique Iglesias hatalmas sikerű duettslágere, a Could I Have This Kiss Forever, az Il Divo és Céline Dion közös száma, az I Believe in You.
„Mindenféle-fajta világ találkozik tehát ebben az előadásban, amely különös módon mégis egységet alkot, reméljük a közönség is szeretni fogja. Várunk mindenkit szeretettel!”
Homonnay Zsolt és Polyák Lilla
Rendező: SONY Music Kft.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.