Ki játszotta fel a Macskafogó című rajzfilm legendás bossa nováját, Lusta Dick szerenádját? A rajongók tudják: az bizony a Stúdió 11 zenekar volt, mely 1963-ban, Zsoldos Imre és Dobsa Sándor vezetésével indult a Magyar Rádió égisze alatt. A több évtizedes művészi tevékenység eredménye rengeteg lemezen, televízió- és rádiófelvételen hallható, látható. Most a jazz egyik kultikus figurájának, Jaco Pastoriusnak állítanak emléket a basszusgitáros áthangszerelt szerzeményeinek fókuszba állításáv...al. Vendégeik szorosan kötődnek az egykori basszusfenoménhez: Peter Erskine a Weather Reportban játszott együtt vele, és később Pastorius big bandjében is dobolt. Victor Bailey a Weather Reportban váltotta Pastoriust, és művészi örökségének egyik legfontosabb mai folytatója.
Előzenekar:
18.00, Üvegterem
Egri & Pluto Fusion
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.