A közvéleményben elterjedt szólás szerint a Requiem Verdi legszebb operája, ahol a szerző az operák komponálása során mesteri fokra fejlesztett zenei kifejező eszközöket tökéletesen a szöveg és a mondanivaló szolgálatába állítja. Ez a zene hol lírai, hol drámai; kifejez áhítatot, alázatot, megrendülést, félelmet, szomorúságot, belenyugvást, Isten dicsőítését és könyörgést hozzá - és ami a legfontosabb, minden ütemében az ember, a halállal szembekerülő ember szólal meg. Verdi először a Libe...ra me tételt írta meg, amely a Rossini temetésére szánt gyászmise - melyhez minden kortárs zeneszerző egy-egy tételt komponált - utolsó tétele lett volna. A kortársak közömbössége miatt azonban ez a terv nem valósulhatott meg, így a szerző évekkel később kibővítette a művet és Manzoni emlékének ajánlotta.
Rendező: Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Kulturális Kht.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.